Nem tudom, ti hogy vagytok ezzel, de nekem úgy látszik, elég volt 3 hét ahhoz, hogy megutáljam a főnökömet. Egy bunkó, tapló, paraszt! Eddig azt hittem, hogy a főnökös (negatív) megjegyzések és poénok csak túldramatizált viccek, de most saját magamon tapasztaltam, hogy sajnos nem. Tévedtem. Megint.:( Már régen dühített fel ennyire egy vadidegen ember. Soha nem szoktam sírni emberek előtt, max. otthon. De mások előtt soha! Ez az ember viszont elérte, hogy pár hét után bekönnyezzek előtte...a rohadék! Ráadásul kis jelentéktelen apróság miatt. És elkezdett velem ordibálni, mint egy nem normális, ráadásul igazságtalanul (de, ha a főnök hülyeséget mond, akkor is igaza van), én pedig a saját igazamat állítottam neki, mire ő elkezdett "baszdmeg"-ezni nekem, én pedig kimentem levegőzni. Amúgy az egész veszekedés akatt azon agyaltam, hogy melyik pillanatban mondjam ki, hogy "na jó, bameg te", és filóztam, hogy melyik ajtón menjek ki. Az egyetlen dolog, ami megakadályozott ebben, az volt, hogy meg kartam kapni az első fizetésemet.:D Hát de basszus, velem így ne beszéljen senki! Főleg nem egy bunkó seggfej, aki alig ismer, és csak okoskodni tud. Fúúú, de utálom az okoskodó embereket. Most egyébként nincs idegzetem elmesélni az egész sztorit, mert csak felidegesít, úgyhogy csak elmondom mi volt a vége, meg a nevetséges rész az egészben. Behívott az irodájába, hogy beszéljük meg a történteket. Elmondtam, hogy nem szeretem, ha meghazudtolnak, és utálom az igazságtalanságot, meg, ha ordibálnak velem. Erre bevág egy ilyet, amikor már tisztára kész voltam, hogy: "Te szeretsz engem? Őszintén..." Nem tudtam eldönteni, hogy ez most egy vicc akar lenni, és röhögjek a képébe, vagy komolyan gondolja, mert akkor sírok tovább.:D De komolyan... mit várt? Mit mondok neki?? Hogy szeretem (főleg a történtek után)? Azt pedig nem mondhatom neki, hogy "gyűlöllek, te köcccsööööög". Váááá... úgyhogy szépen elmondtam neki, hogy nem ismerem őt eléggé ahhoz, hogy szerethessem (csak ezt picit bőveben kifejtettem). Oszt' csá. De ez milyen kérdés már??? Áhhh... kész. Utána meg elkezdett jópofizni, mintha semmi sem történt volna. Egyszerűen hihetetlen volt. Persze eszébe sem jutott bocsánatot kérni... de mit is várhatnék?? Na mind1, megfogadtam, hogy ha még1x így fog beszélni velem, ott hagyom a francba az egészet. Nekem nem kell a lelki terror... inkább otthon döglök hónapokig megint.:( Na jó, lépek csucsu... holnap korán kell kelni. Ehh......

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.