Oké, most már hangokat is hallok.. Igazából át is írhatnám a blogomat egy "kezdetitudathasadásosnaploja.blog.hu"-ra.:D 

Szintén éjszaka történt - egyébként megjegyzem, hogy már elmúltak az alvászavaraim egyelőre! -, és hát mint (gondolom) általában mindenki lefekvés előtt elkezd agyalni az aznap történteken, vagy csak úgy tetszőlegesen bármin. Nos, velem sem történt másképp, mindaddig, amíg a saját hangom "hallgatása" közben el nem kezdtem hallani egy másik női hangot, amely egyáltalán nem volt ismerős, ráadásul tudtam, hogy nem a szobában kezd el valaki beszélgetni - hiszen "lefekvés idő" volt -, hanem a fejemben. És nem, nem aludtam még, ez 100%!

Huhh.. hát ezt képtelenség elmagyarázni úgy, hogy megérthesse bárki.. őszintén szólva, én sem tudom, hogy ez mégis hogyan történhetett, csak annyit tudok, hogy nem az én hangom volt, nem az én gondolataim, és ezek a hangok megzavarták a saját agymenéseimet, és hirtelen muszáj volt a másik női hangra figyelnem. Az a baj, hogy már nem emlékszem, hogy pontosan mit mondott, de azt tudom, hogy egyáltalán nem volt lényeges. Ez  is tök fura. Legalább, ha valami húdenagyonfontos üzenetet adott volna át, ami által megmenthetem a jegesmedvéket a globális felmelegedéstől..:D Vagy mondjuk elárulja nekem a rák ellenszerét. Vagy igazából teljesen mind1, hogy mit, csak valami nem szokványosat! (Mondjuk már maga a szituáció sem volt egy megszokott, mindennapi történés.) A lényeg, hogy ez a nő velem egyhuzamban elkezdett beszélni. Mintha egyszerre két dologra kellett volna összpontosítanom: a saját gondolataimra, meg egy másik illető mondanivalójára. Érdekes volt.. és egyben ijesztő is.

Nem, nem szorongok, nem vagyok pánik beteg, nem molesztáltak kis koromban, stb.

Nem tudom, mi van velem, de már tényleg kezdek félni, hogy valami pszichológushoz kellene fordulnom.

Az elmúlt 1 hónapban összesen 3 alkalommal volt úgynevezett alvásparalízisem, azaz alvásbénulásom. Ez lényegében annyit takar, hogy félig éber és félig alvó állapotban vagyok, azaz tudatomnál vagyok -tehát agyilag képben vagyok -, viszont nem tudok megmozdulni, illetve megszólalni, bármennyire is szeretnék. Ez akkor történik, amikor az ember hirtelen felkel még a REM szakasz közben. A test védekező mechanizmusa az, hogy nem mozog alvás közben, viszont, ha az ember tisztában van azzal, hogy nem alszik és nem bír még a másik oldalra sem fordulni, az valljuk be, elég szar érzés.. Nem egy vicces szituáció, el kell, hogy mondjam. Főleg nem úgy, hogy ez már a 3. ilyen eset volt. 

1. alkalom:

Elalvás előtt éreztem egy hideg leheletet a homlokomon. (Áááá, egyáltalán nem volt ijesztő). Majd amikor már nyugodtan elaludtam, egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy zsibbad az egész testem. Nem olyan volt, mint amikor az ember sokáig fekszik a karján, és az elzsibbad.. hanem furcsább, ráadásul az egész testedre kiterjed. Hirtelen valami éles, irritáló zajt hallok, amely egyre csak fokozódik, ahogyan kezdek ráparázni arra, hogy egyszerűen képtelen vagyok megmozdítani bármelyik testrészemet is. Olyan volt, mintha valami vissza akart volna rántani az álomba, és azt szerette volna, hogy ne keljek fel soha többé. Nagyon félelmetes volt.:( Próbáltam átkiabálni anyának a másik szobába, de csak nyöszörgés jött ki a torkomon. Amikor az idegesítő hang elmúlt - villámcsapásszerűen -, akkor már meg tudtam mozdulni, és sikerült jelezni anyának, hogy valami nagyon nem okés. A szívem már a torkomban dobogott. Anya jön ki apával együtt, mire apa: 0:00 van. /BAZZZZZ/ 

2. alkalom

Elalszom.. elkezd zsibbadni (de most csak) az arcom, majd megint jött az irritáló hang. Ekkor már tudtam, hogy konkrétan mi ez az egész, de ettől függetlenül ugyanúgy kétségbeejtő volt ez a tehetetlenség. Szóval már maga a tudat, hogy tisztában vagyok a ténnyel, mi is történik velem, nem könnyítette meg a helyzetemet. Gyakorlatilag minden úgy zajlott, ahogy az előző alkalommal, kivéve egy dolgot. Most olyasvalaminek lehettem a részese, amelyet eddig még soha nem tapasztaltam. Úgy éreztem, mintha elkezdtem volna lebegni kb. fél méterrel az ágyam felett, takaróval, mindennel együtt. Rohadtul szokatlan volt, de mégis volt benne valami megmagyarázhatatlanul megnyugtató. Majd amikor eljött megint az a szakasza a alvásparalízisnek,  hogy felébredek, felültem az ágyam szélére, majd elkezdtem szaladni apáék szobája felé, amikor hirtelen nekicsapódtam az ajtónak, és újból az ágyamban találtam magam. Tehát az, hogy én felkeltem, és futottam anyáékhoz, meg sem történt. Pedig teljesen valósághű volt. Ezután már ténylegesen felkeltem, és elmeséltem az egész szitut a szülőknek az elejétől a végéig.:(

3. alkalom

Ez ma történt: Negyed 12 körül lefeküdtem aludni. Újra jött az egész testes zsibbadás, az éles, idegesítő hang, az erőteljes szívverés, és olyan volt, mintha kb. 30 cm-rel arrébb tettek volna az ágyon, tehát félig mintha újból lebegtem volna. Majd felkapcsoltam a lámpát - most nem tudtam szólni anyáéknak, mert a koliban voltam/vagyok :D -, úgyhogy úgy döntöttem, lemegyek picit sétálni. Érdekes módon mindenki ekkor özönlött be az utazótáskáikkal, én meg gondoltam szétnézek picit a koliban, ha már úgysem tudok nyugodtan aludni. Erre egy pasi szándékosan meglökött, mire megjegyeztem, hogy ezt azért így nem kéne, mire ő leteremtett azzal a szöveggel, hogy: "AGYON FOGLAK VERNI!" Ezután FELKELTEM. Szóval minden, amit a lámpa felkapcsolásától írtam, szintén csak egy álom volt. Viszont még most is kristálytisztán emlékszem a pasasra. Az egyik szeme ki volt gúvadva, a másik félig zárva volt, szinte már beesve, rossz arcú 40-es volt, görbe háttal. Ezután mondanom sem kell, hogy tök szarul aludtam, ugyanis 10 percenként keltem fel..

Olvastam, hogy ha ez az alvásparalízis rendszeressé válik, prozac-ot, azaz antidepresszánst kellene szedni ennek megszüntetése érdekében, ugyanis ez egy alvási rendellenesség. Pszichoszomatikus betegségem van... fasza. 

And dreams of para-para-paraLYSE....

Pestre fogok járni, az ELTE-re és valószínűleg jövőhéten költözök fel. Örülök, hogy kiszakadok ebből a környezetből.. múltkor olvastam az index.hu-n, hogy lehet szavazni az ország legélhetetlenebb városára. Csodálkoztam is, hogy nem kerültünk be - legalább - az első háromba. Pedig itt se élet, se ember (s, ha ember néha akad, az is hülye), se munkalehetőség, se 1 normális szórakozóhely nincs és még sorolhatnám... De hát kit érdekel! Most már úgyis lelépek innen, és remélhetőleg csak 2-3 hetente fogok mostantól haza járni. A családdal persze semmi bajom nincs, csak azért ennyi idősen már igazán szüksége van az embernek egy kis függetlenségre, önállóságra.

Ami kiakasztó, hogy szeptember 1. van, de még mindig nem találtam normális albérletet. Pedig nincsenek nagy elvárásaim:

• külön nyíló szoba
• internet
• MAX. 35.000 ft
• XII. kerület környéke

Ennyi! És bakker semmi, semmi az" égegyadtavilágon"! Valaki amiatt rinyál, hogy "jaj, ez nappal is parás hely", van aki aszonnya, hogy "hát én eléggé sokallom az árat". Tököm kivammá mindegyikkel. Keresek egyedül albit, nem kell nekem még több nyűg, így is elég lóg a nyakamban, annyi, hogy már szinte fojtogat. Ezért kitépem a belém csimpaszkodó terhet, és addig ugrálok rajtuk, amíg meg nem döglenek. Ááá, ez nem agresszió, csak feszültséglevezetés. Van ám különbség! "Ilyeténképpen" - hogy Para-Kovács Imre szavával éljek - a fent említettekkel együtt ajánlom mindenki figyelmébe magam, és várom lakótársi ajánlatotokat! Higgyétek el, megéri velem együtt lakni! Nincs sok baj velem, nyűgös is ritkán vagyok, az is csak akkor, amikor van rá okom (persze van, akinek mindig van, már maga az élet is egy elég jó indok). Néha rágyújtok, de hát nagy dolog. Szeretek rock koncertekre járni, zenefüggő vagyok, de csendben (fülhallgatóval is) el tudok lenni a szobámban. Nincsenek rossz szokásaim /azaz nem tudok róluk, mások pedig nem merték eddig még a szemembe mondani/. Ennyit a reklámról.

Szeptember 15-én megyek Feldmár + Kiss Tibor (Quimby) előadásra, juppijééé! Hihetetlen, hogy megvettem rá a jegyet. Büszke vagyok magamra, hogy inkább ilyenekre "dobom ki" a pénzt, mint kenyérre.

Köszönöm a figyelmet, a viszontlátásra!

Történések röviden:

1. felajánlották, hogy énekeljek vokálban.. - (VOKÁL? ANYÁD!) Nemet mondtam. Ha mondjuk egy fasza zenekarban invitáltak volna, na az még oké... de egy csicska noname bandában is szaros háttérénekes legyek? Na neeeeem...

2. felvettek 4 órába a postára - naponta különböző kispostákra buszozgatok ki, és DOLGOZOK! *hurrááááá*

3. STB szeret - érzem... én is őt. és ez jó. (boldogság van)

4. NINCS IDŐM!

Mostanában nincs kedvem irkálni ide, és nemtom miért.... ühm. Hát ez se lesz egy hosszú bejegyzés. Punnyadás van és szerelem. Félig boldogság, félig nem. Kellene meló.. meg pénz... akkor olyan szép lenne minden.:( De nincs, úgyhogy most be kell érnem ennyivel.

Holnap énekelni fogok, hátha bevesznek egy rock zenekarba. Soha nem énekeltem még így idegen emberek előtt, de egyszer mindent ki kell próbálni. Próba cseresznye. Drukkoljatok! Dalok, amiket fogok énekelni: Pink - Who knew, AC/DC - Highway to hell, Queen - I want to break free + Bohemian Rhapsody (egy része).

Na majd meglátjuk, mi lesz - a vak is ezt mondta.:( Nem akarok izgulni. Itthon kijön tisztán, de mások előtt tuti remegni fog a hangom, és nem fogom ugyanúgy kiénekelni, ahogy a család előtt.. fuck.... Nem, ez egy rossz hozzáállás. Király leszek! Előtte megiszok egy felest, és olyan laza leszek, mint az állat! Háhh! Eldöntöttem!

A bál olyan volt, mintha egy filmbe csöppentem volna, és én lettem volna a főszereplő.:) Nem is tudom, mikor éreztem magam ilyen jól utoljára. Minden egyes momentuma az éjszakának csodálatos volt. Váá, nem szeretek csöpögni, de tényleg jól éreztem magam. Szépen ki voltam rittyentve, fekete térdig érő hagymás ruha, smink, ékszerek, és mindez egy rohadt nagy puccos helyen... folyamatosan kaptam a bókokat STB-től, ő pedig olyan aranyos volt... annyira szépen meg lehetne fogalmazni legalább 100féleképpen, mégis szerencsétlen módon, sablonosan, álmodozó kislányként azt kell írnom, hogy tényleg királynőnek éreztem magam.:) Egész este poénkodtunk, nevettünk, táncoltunk, pezsgőztünk, lifteztünk, mint a gyerekek, sznoboskodtunk, poharat loptunk..:D Nagyon nagy volt! Akartuk kérni a Born to be wild-ot a zenekartól, de valószínűleg nem voltak rá vevők, ugyanis szartak rá magasról, hogy mi mit akarunk. Mi azért megpróbáltuk, egyszer élünk.:D Pedig akkorát tomboltunk volna rá! Na mind1. Azért egy kinti séta alkalmával kikiabáltuk, hogy boooooorn tu bíííí wááááááááááájd!:D Szerintem vicces volt.:) Amikor kimentünk picit sétálni, volt tőlünk nem messze egy kisebb vízesés.. és megcsókolt.:)  Az est fénypontja mégis az volt, amikor már a zenekar elment egy kicsit pihenni, a vendégek többsége pedig már lelépett, és a zenekar egyik idősebbik tagja leült a színpad mellé egy szál gitárral a kezében, és elkezdett lassú számokat nyomatni.. az egyik például Eric Clapton - Tears in heaven című száma volt. Annyira szépen játszotta és énekelte, hogy az valami hihetetlen... és egyedül mi kezdtünk el táncolni rá, mindenki mással foglalkozott. Annyira kiábrándító, hogy ennyire nem figyelnek fel az emberek a JÓ zenére. Viszont mégis olyan romantikus volt, hogy csak mi táncoltunk, és csak nekünk játszott a pasi.:) Azóta hivatalosan is ez a mi számunk.:) Mondjuk szomorú, amiről szól, meg amiért megírták ezt a számot... de mégis gyönyörű, és ez már a miénk.:) Nagyon jól éreztem magam. Örök emlék marad az a nap.:)

A szülinapomról még nem is meséltem. Pénteken volt, viszont mindenkivel megbeszéltem, hogy szombaton tartsuk, mert akkor lesz nagy buli a T-ben.:) Úgyhogy a pénteki nap "családi ünnep" volt, a szombati pedig barátossss. Kaptam anyáéktól egy felsőt, meg egy nacit, tesótól meg a barátjától pedig egy SONATA ARCTICA KONCERTJEGYET!!! Vááááá, tiszta happy vagyok! Boldogságossáááág. Tök jófejség volt tőlük.:) Ja, meg persze egy kiló vizipipa dohányt is adtak, mert már egy jó ideje kifogyóban volt.:) Szóval tokaji borkrém tortaevés, egy kis pezsgő és pihi. De milyen gáz már az, ha a születésnapomat nem bulival töltöm..?! Úgyhogy haverom - már szerintem barátnak is nevezhetem - sőt talán picit többnek is :), mondta, hogy nehogy már otthon punnyadjak ilyenkor... úgyhogy kimentem vele koccintani, és..... és hát hogy is mondjam.. szerelmet vallott.:) Egyébként tök cuki volt. Mondta, hogy már unja a felesleges köröket, és mivel én egy értelmes lány vagyok, aki még szép is (nem én mondtam!:D), ezért úgy gondolja, hogy megpróbálhatnánk... 3 éve nem volt barátnője, és nem véletlenül várt eddig.:) Ja, és hogy velem el tudja képzelni a jövőjét, úgy érzi, tudna velem tervezni.. Nagyon aranyos volt. Még nem nagyon válaszoltam neki, kicsit hirtelen jött ez a dolog, mert igazából tudtam, hogy nagyon szimpatizál velem, de nem gondoltam volna, hogy most szóvá is fogja tenni. Nem szeretem, ha döntés elé állítanak. Szeretem végiggondolni a dolgokat, szépen, lassan. Tudom, hogy ez mások szemszögéből nézve lehangoló, de nekem szükségem van erre. Feldmár András mondta, hogy "Ha bármilyen okból sürgetve érzed magad, szánj kis időt az összpontosításra. Legyen készen egy „mentő mondatod”, amelyet bedobva visszavonulhatsz az azonnali válaszadás kényszere elől." Így is történt. Igen, paráztam.. mert mostanában ő volt az egyik legjobb barátom, itt a városban... Jófej srác, értelmes, ráadásul nem is csúnya. Csak nem akarom elrontani a köztünk lévő kapcsolatot. Most minden tök jó, de mi van, ha elrontunk ezzel mindent?:( Akkor már nem lesz a barátom.. Nekem meg kell ő.. kell az életembe.:( Ühmmm... De lehet, hogy minden jó lesz.. és, ha nem próbáljuk meg, akkor sohasem fogom megtudni. Nyááá, de nehéz. Majd holnap eldől, ugyanis bálba megyünk, Lillafüredre.:) Igen, együtt, ketten.:) Júúúúúj, de izgiiiiiiiiiiiiiiiiiiii.

Ja, a szombati napról nem is meséltem. Fúúú, nagyon nagy volt. Csomó haverom eljött, ünnepeltünk, táncikáltunk, ittunk.:D Az aznapi piamennyiség: két 3cm-es whiskey, 2 kis pohár bor, egy feles absinth, egy feles barackpálinka, és 2 üveg sör. Basszus, ennyit szerintem még nem ittam soha. Reggel kajak szédültem! Úgyhogy most már elmondhatom, hogy életemben először............ (dobpergést kérek)............ "becsiccsentettem" /23 évesen már ideje volt/.:D Amúgy nem volt semmi bajom a szédülésen kívül. Hányingerem se nagyon volt, fejfájás se, nem zavart semmilyen hanghatás, stb. Úgyhogy aránylag egészen jól viseltem a "másnaposságot".:) No, hát ennyit erről.:)

Egy nagyon jó barátom apja rám nyomult múltkor... hát nem is tudom, mikor kerültem legutóbb ennyire kellemetlen helyzetbe... Haverokkal le szoktunk járni hétvégenként egy rock klubba, ahol néha azért idősebb férfiak is megjelennek. Az egyik pasit (40-50 körüli) már látásból ismertem, mert mindig odajött hozzám, és elejtett 1-2 bókot, de nem igazán foglalkoztam vele. Első benyomás: "idegesítő, perverz, pedofil állat". Szarni rá az ilyenekre. Viszont múltkor volt "szerencsém" kb. 5 percet beszélgetni vele, amitől egy világ omlott össze bennem. Első alkalommal megkérdezte, hogy a jövőben lenne-e arra lehetőség, hogy összejöjjek vele (mondjuk egy menetre).. ja, és mindehhez hozzátette, hogy neki van egy gyönyörű szép felesége, aki 2 fejjel magasabb nála (kb. 160 cm a pasi), 90-es a mellbősége /a nőnek:)/. Nahh, ezt a fantasztikus feleséget csalja egy tanárnővel (aki szintén nagyon jó nő, óriási műkörmökkel), mert hát úgy érezte, hogy el kell dicsekednie a szeretőjével is, úgyhogy ódákat zengett róla is. De mivel abban a lepukkant kocsmában én voltam számára a legszebb csaj, így késztetést érzett arra, hogy leszólítson, és megkérdezze, van-e nálam esélye a jövőben. Természetesen azt mondtam, hogy kizárt, mire ő végignézett a haverjaimon, és kijelentette, hogy: "Ezek még kisfiúk, ők nem tudják, mi kell a nőnek. Velem eljutnál a csúcsig! Olyan orgazmusod lenne...." Na mondom: "itt hagyjuk abba..." És visszaültem a barátaimhoz. Mire a pasi meghívott engem, és a haveromat egy sörre - bocsánatkérésként. Következő héten szintén találkoztam ezzel az emberrel, és megkérdezte, hogy emlékszek-e rá. "Persze..". Ééééés ekkor elkezdett mesélni a fiáról. Hogy van egy 190cm magas fia, nagyon rendes gyerek, neki szokott tanácsokat adni csajozás terén. Mondta, hogy kábé velem egyidős lehet a fia, mire megkérdeztem, hogy mi a neve. Először kicsit ledöbbentem, dehát reménykedtem benne, hogy ebben a kisvárosban nem ő az egyetlen XY. Ezután megmondta, hogyan szokták őt becézni, és még nagyobb döbbenet, hideg veríték. Ez Ő lesz.  Na jó, utolsó próbálkozás... hátha nem ő: Mivel a srác kint van Skóciában (akire gondoltam), rákérdeztem, hogy "ő most nem külföldön van éppen??" Mire ő: "de". BASSZUS! /falkaparás, néma sikoly, idegbaj, kényszerzubbony!!/ Ez az emberállat az apja??? Úristen... A helyzet iróniája, hogy a srác is akart tőlem valamit vagy akar, de nem erőltetjük a dolgot, mert hát ő külföldön van, én meg egyébként is barátként tekintek rá. De uhhh.. ez akkora durva volt. Persze nem fogom szóvá tenni, nem mondom neki, hogy mekkora gáz az apja. Csak elgondolkoztam azon, hogy ez az ember nevelte fel. Ő általa lett olyan, amilyen? Ehh.. pedig én nagyon bírom a srácot. De hogy lehet ilyen hülye apja? És ő tud arról, hogy csalja az anyját? Millió megválaszolatlan kérdés. Nem akarok róla beszélni vele. Nem is tudnék mit.:( Csak szar ez az egész... úgy, ahogy van....

És mi fog változni? Semmi.. a srác a barátom marad továbbra is, de nem mondok neki semmit. Egyszerűen nincs értelme.

Az apja meg.......... hát rohadjon meg!

STB: "Lennél az új nő ideálom?"

Én: "Megtisztelnél vele..:)"

Úúúú, dáááááá aranyoooooooooooooooooos!!!

Megvolt a csajbuli! Ááááállat volt! Minden héten kellene ilyet tartani.:) Hétvégi programok tömören:

1. korcsolyázás

2. hanyattvágódás a jégen

3. röhögés

4. tortaevés

5. ajándékozgatás

6. "32 songs in 8 minutes" éneklés legalább 20x (www.youtube.com/watch) :)

7. sztorizgatás

8. fényképezgetés

9. táncikálás

10. énekelgetés

11. ünnepi italozgatás - jaaaaajdeszéééépenfejezemkimagam

12. hülyülés ezerrel

Nagyon jól éreztem magam. Legközelebb majd tavasszal tartunk ilyen csajbulit, a másik barátnőmnél. Nyáron pedig jönnek hozzáááááám a csajszik!:) Jó lesz...

Tegnap 2 fiú haverommal borozgattunk, vizipipáztunk és mellette activity-ztünk. Poén volt.:) Zsinórlabda - rajzold le! Pff... elvonatkoztatva 1. 2/1 lerajzoltam egy zsinagógát, 1. 2/2 mellé egy orrot, 2. és egy labdát.:) (a sima zsinórból, azaz az általam rajzolt kis egyszerű vonalacskából nem jött rá, úgyhogy muszáj volt drasztikus módszerekhez folyamadnom)... :D

Ja, egyébként ma voltam előalkalmassági vizsgán /beszéd , ének-zene , testi/, és sikerült mindegyik.:) Az ének tanár még meg is dícsért, hogy milyen szép hangom van, ráadásul megkérdezte, hogy jártam-e régen zenesuliba, vagy ének tanárhoz. Persze nem jártam, hát hooool.. minek? Ezzel a hanggal?:D Erre ő: "hát sajnálhatod, pedig szép hangod van".:) Oh, köszi! Beszédalkalmasságin viszont a nőnek nem voltam szimpi, ugyanis megjegyezte, hogy nem igazán tetszik neki a piercingem, majd hozzátette, hogy ő egy eléggé konzervatív nő. Na mondom csodás, emiatt fog meghúzni..:D De szerencsére nem tette (nem is lett volna oka rá, chö).:)

Hát ennyit a mostanában történtekről. Adios!

Rájöttem, hogy engem kiakasztanak a pasik. Komolyan mondom, hogy mostantól nem jövök össze senkivel addig, amíg nem érzem úgy,  hogy ő számomra a tökéletes férfi. "Nem az az igazi, akivel le tudnád élni az életed, hanem az, aki nélkül nem." Elegem van már a szerencsétlen, önmarcangoló, féltékenykedő, idióta pasikból...

Tesóval és a barátnőjével elmentük "bulizni" hétvégén, ahol megünnepeltük a csajszi államvizsgáját. A szórakozóhelyen - nevezzük B-nek - szóval a B-ben ott volt egy régi haverunk is, de olyan haver, akivel legutóbb kábé 5 éve beszéltem utoljára. Szóval vele úgy tök jól elvoltunk, csak szar volt a zene (magyardiszkóámokfutókfíling). Na meg az emberek... hát kész. Végignézek mindenkin, mondom magamban: "basszus, itt csak csajok vannak, "jó" kis hely..". Majd jobban megszemléltem a többieket, és kiderült, hogy "jááá, ez pasi". Nézem a mellette levőt: "jááááá, ez is pasi". Nézem sorra a mindegyiket: "aztarohadt! ezek mind pasik!" Nem, nem ittam sokat, sőt. Olyan hermafroditák voltak ott, hogy az valami hihetetlen.:) Szőkített, tecktonikos gyökerek... Ha valamelyik odajött volna hozzám megkérdezni, hogy mi újság van, kiröhögöm.:D

Amúgy áhh.. nagyon gáz zenék mentek, mert rajtunk kívül mindenki tudta annak a  sok shitnek a szövegét.. de nem is ezen van a hangsúly. Szóval egy kis táncikálás után lerángattam őket a T-be mert kellett egy kis koncert ahhoz, hogy visszajöjjön az életkedvem.:) Szóval jött a srác is, majd elfoglaltuk helyünket. Észrevettem pár havert, ezért felálltam, odamentem köszönni nekik, 5 percet még beszélgettünk, blabla. Mire visszaértem tesómékhoz, a srác már eltűnt. Kérdeztem mindenkit, hogy hová lett, de senki nem tudott semmiről. Nem, nem vmi paranormális jelenségről van szó... ugyanis összefutottam vele a napokban, és elmesélte, hogy miattam húzott el onnan a francba, mert hogy én hogy lehettem ekkora szemét. Ehh.. tágra nyílt szemek... "most mi van?" Mire az volt a válasza, hogy: "én MIATTAD mentem le a t-be, mert te voltál az egyedüli normális csaj, akivel el lehetett beszélgetni, erre te elmentél pasizni.." MIII??? Még, ha járnánk, vagy valami.. de nem! Dumáltunk meg ilyenek, mondtam neki, hogy jöjjön velünk, ne legyen egyedül, és ennyi.. és elkezd nekem pattogni, hogy "csávózgatok"???

1. honnan tudtam volna, hogy CSAK miattam jött le? (tudniillik tesónak volt osztálytársa)

2. ha meglátom a haverjaimat - függetlenül attól, hogy fiúk vagy lányok -, vagyok olyan illedelmes, hogy odamegyek hozzájuk köszönni /úristen!ezt még magyarázni kell?!/

3. mire fel sértődik meg? vagy féltékenykedik? nem vagyok a barátnője! és még, ha az is lennék, azt csinálok, amit akarok..

Úgyhogy, ha eddig lett volna esélye arra, hogy legyen köztünk valami, akkor azt most igencsak eljátszotta. Ha már most így viselkedik, milyen lenne akkor, ha járnánk?:D Úhh, inkább bele se gondolok....

Holnap viszont barátnőzés 3 napig! JEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE!

Tegnap bent rohadtam egész nap a szobámban, de ma kimentem a friss levegőcskére, hogy érje a fejecskémet a napocska, és megérte!:) Különösebben nem történt semmi, de olyan jó idő vaaaaaan! Egy szál pólóban, és egy kabátban baktattam végig a városon, és tiszta jó hangulatom lett. Mintha hirtelen megnőtt volna az önbizalmam, csak úgy a semmitől. És ez nagyon jó érzés. Komolyan mondom, legszívesebben elmennék kirándulni, táncolni, vagy énekelniii. Már  majdnem azt írtam, hogy jó a bőrömben lenni, eheh.. de nem esünk túlzásokba.:D Tudom, hogy ez nem tart örökké, de szarok rá! Jelen pillanatban ez van és érzem, hogy csak úgy zúdítom másokra a pozitív energiákat, úgyhogy semmiféleképpen sem maradhatok ma itthon.:) Sok emberkével akarok ma dumcsizni, és nem arról, hogy milyen szar, pocsék az élet. Ez a téma már annyira unalmas, hogy szinte már fizikai fájdalmat okoz, ha szóba kerül.. ma csakis jó, szép dolgokról, tervekről, célokról akarok beszélgetni. Ennyi.

Ma gyün haza tesó, és vele is sokat akarok dumcsizni. Basszus, már 2 hete nem láttam, és egy csomó mindenről kell mesélnie. Délután kifaggatom egy kis lazulós Brains hallgatós vizipipázás mellett.:) Este pedig meg kéne ünnepelni az egyik havercsajszi leállamvizsgázását. Jajdeszéplettezamondat... A lényeg, hogy jó kedvem van, és ma valahogy nagyon nincs kedvem punnyadni. A mai nap nem arról szól, hogy forró kakaóval a kezemben leülök a gép elé megnézni egy filmet... NEM! Pénteeeeeeeeek van, bulizni kell!

Olyan hülyeségeket izgalmas dolgokról álmodok mostanában, hogy egyet már muszáj leírnom. Éjszaka pl. azt álmodtam, hogy ufók másztak a bőröm alá. Nem egy, hanem kettő! És mind a 2 másfajta volt. Az egyik körülbelül 6-8 cm lehetett, barna, és olyan volt, mint egy cérna. Nem egyenesen, hanem görbén, össze-vissza állt a kezemben. Az egész kis cérnaufót át lehetetett látni a bőrömön keresztül. Olyan gyorsan változtatta a helyét, hogy alig lehetett észrevenni. Egyik pillanatban a csuklómnál volt, másikban pedig az alkarom felső részénél. A "cérna" egyik vége pedig kilógott a kezemből, ketté volt nyílva, és mozgott. Csipesszel próbáltam kiszedni, de nem sikerült... A másik ufó körülbelül úgy nézett ki, mint egy bordóslilás papírlap, csak 4-5 centi lehetett, és szintén kiállt a karomból. Azt is megpróbáltam eltávolítani, kitépni magamból, de ahogy húztam, annál nagyobb lett.. Végül nem sikerült kioperálnom magamból, és felébredtem.

Hmm... pedig nem is nézek mostanában sci-fiket...

Egy kis aláfestő zene:

Lehet, hogy nem is álom volt???

El akarok rá menni.:( NEM! Bocsánat.. helyesen mondva: el FOGOK menni! Eldöntöttem! Már csak az a kérdés, hogy ki olyan jófej, hogy velem tartson. Az a baj, hogy nem sok olyan barátom van, aki szereti a metált. Ők inkább csak rockot meg altert hallgatnak... (szörnyű, milyen korlátoltak az emberek :P) Akik meg szeretik, azok meg inkább csak haverok..

Ajjj.. megint jönnek Magyarországra /febr.25./, és ezt már tényleg nem szeretném kihagyni.:(

Bár, tesó tuti eljönne, fú mindjárt fel is hívom. De ő már egyszer volt SA koncin, hogy kapná be. Szállást tudnék szerezni, úgyhogy azzal nem lenne gáz.. Az egy havi fizetésemből pedig szerintem még pont lenne is rá pénzem, úgyhogy no para.:D

NA SZÓVAL: Ki jön velem Pestre Sonata Arctica-ra? Bármilyen jópasi jelentkezését várom.:D Érdeklődni itt lehet.:D

Egy kis ízelítő:

Egyszerűen nem értem a pasikat... Felháborító, hogy mindig a nőkre mondják azt, hogy bonyolultak, közben meg egyértelmű, hogy a pasik azok.

Nem tudom, hogy eddig meséltem-e STB-ről, de most muszáj írnom róla. Vele úgy nyár végefelé, ősszel kezdtem összehaverkodni, nagyon jófej srác, intelligens, vicces és jó társaság. Néha felsétáltunk a hegyre egy üveg borral, és csak dumálgattunk, cigizgettünk, miközben Ramones-t hallgattunk. Hangulatos volt.:) Ja, és egyszer, amikor jöttünk le a hegyről bevágott egy ilyet, hogy: "Én azt hittem, hogy járni szeretnék veled, de rájöttem, hogy mégsem. Túl jófej vagy." Azért ez vicces.:D Főleg, hogy előtte nem is beszéltünk semmi ilyesmiről, csak úgy egyik pillanatról a másikra felhozta ezt a témát.:D Hát mondom: érdekes felfogásod van.:D És ennyiben maradtunk.

Mikor összejöttem Csokival,  ő onnantól kezdve elkezdett flegmázni, msn-en már be se lépett, és ha találkoztunk, akkor is csak köszönt, semmi több. Egy idő után rákérdeztem, hogy mire fel viselkedik így, mert nagyon feltűnően néz láthatatlan embernek, ami engem roppantul idegesít, mire ő lepattintott azzal a szöveggel, hogy "nem tudom". Pff... oké. Innentől kezdve már nem firtattam a dolgot. És most, amikor szakítottam Cs-vel, megkérdezte, hogy még mindig érdekel-e, miért volt bunkó velem.. Természetesen azt válaszoltam, hogy igen. Mire ő: "reménykedtem abban, hogy mi össze fogunk jönni." 

WTF?!?!?!

Most akkor mi van? Még ő mondta, hogy nem akar tőlem semmit. Akkor ez most hogy is működik? És miért ő sértődik meg? Vááá... hihetetlen milyen idegesítőek tudtok lenni, tiiii, pasik......

„Férfi és nő, hogyan is érthetnék meg egymást amikor mind a kettő mást akar; a férfi a nőt, a nő a férfit.” /Drága Okos Karinthynk/

Pillanatnyi hangulat

A Switchfoot-tól mindig vagy 3 számot hallgattam összesen, és ennyi. De tegnap, ahogy egymás után jöttek az albumról a számok, valahogy felfigyeltem erre is, és rájöttem, nem is olyan rossz. Szomorú, de egyben szép is. Most ez kell nekem...

Olykor rombolni kell, hogy építhessünk.

Azt hiszem, hogy meg fogom változtatni a nevemet, mégpedig egy gyönyörűséges japán névre. Ana Nuku. Rém egyszerű, miért: magába foglal szinte mindent, ami jelen pillanatban jellemzi az életemet. Nuku állás, nuku pénz, nuku pasi. Ez itt a nagy rózsaillatú helyzet. A pasimmal voltak "apróbb" veszekedéseim az életfilozófiájával kapcsolatban - a "Nem akarok élni" típusú megnyilvánulásai és annak szinonimái miatt. De lényegében nem ez volt a legmeghatározóbb ok arra, hogy vége legyen, hanem az, hogy nem volt meg a kölcsönös bizalom, az összhang, a harmónia, úgyhogy jobbnak láttuk a szakítást. Egyikünk sem omlott össze, tudtuk, hogy nem illünk egymáshoz, teljesen eltérő céljaink, terveink vannak, és punktum. De legalább megpróbáltuk. És békében váltunk el egymástól. Újabb megkönnyebbülés a meló után. Rájöttem, hogy még most, az év elején kell abbahagyni a rossz dolgokat. Minek húzni mindent? Amíg nem éleződnek ki teljesen az ellentétek, addig kell abbahagyni. Már csírájában kell elfojtani a sok szarságot. Nincs kedvem szenvedni, veszekedni, sírni, stb. Persze a vitatkozás jó, meg egészséges, meg arra szükség is van, de a veszekedés azért egy fokkal komolyabb, amit valahogy nem igényel a szervezetem. Sokkal jobb mindent új lappal kezdeni. Egyébként ma gondolkodtam el azon, hogy eddig csak olyan barátom volt, akivel ha egy nagyobb társaságban voltam, úgy éreztem, hogy "bár ne lenne itt, mert a jelenlétével elveszi tőlem a lehetőséget, hogy rátaláljak az IGAZIRA". Nem volt olyan erős ez az érzés, de mindig bennem volt. Lehet, hogy ez most durván hangzik, de én is csak most eszméltem rá. Sosem volt az, hogy jajdejó, ő az én pasim, és legszívesebben kiraknám minden egyes bolt kirakatába, hadd lássa az egész világ a homlokára tetovált Ana Nuku nevet, hogy tudják, ő hozzám tartozik. Mert szeretem. És szeretném, hogy mindenki tudja, mennyire.. DE eddig még nem volt ilyen, és sajnos most sincs.

Mit szoktak ilyenkor csinálni a lányok? Jégkrémbe fojtják bánatukat? Asszem igen.. Jaa, azt! Most már biztos vagyok benne...

Anyúúúú... egy kis vaníliás jégkréééééém van a hűűűűtőbeeeeen???
 

"Hallgatom, hátha elmondod,
miért nem vagy jól.
Mert rajtad látom,
magamon látom,
Hogy miért nincs ez jól.
Hogy csak fecseg a lélek, hogy csak beszél a száj,
a szem semmit sem lát, a kéz ráncosan vár.
Jól vagyok, jól..."

Képzeljétek el, híres lettem!:D Írtak rólam egy blogban. Hogy kicsoda? Hát az a leányzó, aki féltékenységi jelenetet rendezett szilveszterkor, mert a barátjával beszélgettem.:)

Nézelődtem a facebookon, eszembe jutott a csaj, és gondoltam rákeresek, hátha megtudok valami érdekes dolgot róla - hogy mennyire góóót, sátánista, vagy csak szimplán elborult elme.:D Na és mit találtam ott? Na mit? Hát a blogját. Egyszerűen nem értem, hogy miért rakják ki az emberek a blog oldalukat közösségi oldalakra. Ennyire exhibicionista egy társadalmat, issssteneeeem.:) Lényegtelen, biztos nem gondolta, hogy olvasni fogom /annyira azért mégsem vagyunk jóban, höhh/. Hát tévedett. Persze nagyon diplomatikusan, kulturáltan fogalmazott, szinte már majdnem meg is hatódtam, hogy nem hordott le mindenfélének.

Idézek: "Jön egy légy és egy iszonyatosat pottyant a palacsintámba, ez pedig igencsak rányomja a bélyegét az év hátralévő napjaira."

Ilyen ez. DE legalább írásban nem őrjöng.:) Azért vicces, hogy ekkora hatással vagyok egy ember egész évére (főleg egy kis beszélgetés miatt).:D Na mind1, valahogy nem tudom sajnálni.:)

Ja, csak úgy megjegyezném, hogy vége. 1 hónapig tartott a munkám. Szépen megbeszéltem a főnökkel, hogy nem érdekel a dolog, és felesleges egymás idejét húzni. Hogy most mit érzek? Megkönnyebbülést.

Új cél: munkakeresés.

Nos, amilyen szarul kezdődött, olyan jól végződött (fogjuk rá).:P Csütörtök éjjel eldöntöttük, hova megyünk szilveszterezni. Tök jó, mindenki örült, hogy nem fogunk otthon görnyedni a tévé előtt, Gálvölgyi-showt bámulva. Rohantunk ki az állomásra, hogy elérjük az utolsó buszt, de az a kis gyönyörű sárgaság pont előttünk illant el. Pedig vagy 2 percet kellett volna várnia (max.), hogy elérjük. Kétségbeesés a köbön! Aki el tudott volna vinni minket kocsival, az már mind ivott.

Agyalás 1: a nagy gondolkodás közepette (mitévő legyek zümmögése a háttérben),a barátom észrevette a haverjait, akik szívesen felajánlották, hogy elvisznek minket a megbeszélt helyre, ami kábé 25 km-re volt városkánktól. Miután kezdett alábbhagyni a szomorúság, a buli helyszínén felhívtam haveromat - aki szervezte a nagy banzájt -, hogy konkrétan hova is kell menni, mire ő közölte, hogy nincs meg a kulcs a házhoz, úgyhogy jöjjünk vissza. Ehh... enyhe idegbaj, falkaparás, rángógörcsök, néma sikoly. Oké, irány vissza...

Agyalás 2: na akkor hova menjünk? A többiekkel (akik hívtak ebbe a buliba) már nem nagyon volt kedv "szórakozni".  (Vajh' miért??) Szallll, más ötlet: régi havert hívjuk fel, hátha szervez vmi házibulit, rég dumáltunk, ráadásul minket úgyis szívesen lát mindenki (ego).:D És tényleg volt házibuli! És tényleg szívesen láttak!:) Viszont nagyon durva volt. Kábé mindenki majd' halálra fagyott, de ezt szó szerint kell értelmezni! A szobában lehetett látni a saját lehelletünket.. Állítom, hogy kint melegebb volt, mint bent /pedig kint is lehetett mínusz akárhány/. Úgyhogy mindenki rátapadt a kályhára. Ha már egy méterrel arrébb álltál, vacogtál, de tényleg!:) Ezt leszámítva egyébként jó buli volt. Jó volt a társaság, jó volt a zene is, viszont volt egy kisebb balhé. De az vicces volt!:D Volt ott egy srác (Dzsó), akivel rohadt ritkán találkozok, viszont amikor adódik ilyen alkalom, csomó mindenről elkezdünk filozofálgatni, ami tiszta jóóó, mert rohadt értelmes a csávó, Mindenhez hozzá tud szólni, de tényleg... legyen az irodalom, történelem,  művészet, politika, média, filozófia... meg tökre tetszik az életfelfogása.  És annyira átlátja a dolgokat, hogy az valami hihetetlen. Ráadásul jó emberismerő... olyan, mintha belelátna az ember lelkébe. Fura. Na, de nem ez a lényeg.

Szóval kábé 10 perc beszélgetés után odajött a srác barátnője, és rendezett egy kisebb féltékenységi jelenetet, olyan szöveggel, hogy milyen szerelmes szemekkel néztünk egymásra, meg ilyenek... gyááááááá, mondom ez kéééész. Röhej.. már tényleg régen volt ilyen... azt hittem, hogy az ember egy bizonyos kor után kinő az ilyen ostoba hisztis rohamokból, de ezek szerint nem (fura, mert én ilyet soha nem csináltam). A lényeg, hogy kiderült, hogy Dzsó elmondta vmikor a bnőjének, hogy volt olyan pillanat, amikor majdnem összejöttünk. De nem történt köztünk semmi. Még egy csók sem! Soha! És a csaj kiakadt, mert elkezdtünk beszélgetni... Pokolra fogok kerülni!:D Hogy merészeltem ilyet? Én meg csak tágra nyílt szemekkel néztem a csajt, ahogy mondja nekem az idiótaságokat és félvigyorral az arcomon - a kínos szitu miatt - teljesen feleslegesnek éreztem a magyarázkodást. Végül csak annyit mondtam, hogy szeretek az ember szemébe nézni, ha beszélgetek valakivel, mert ez az "olyan szerelmesen néztetek egymásra" szöveg picit ledöbbentett, főleg, hogy az én barátom is ott volt, és azért érdekes lett volna, ha összejövünk egymással előttük.:D De, ha már a beszélgetés is bűn, kövezzetek meg!:D Végül a csaj lelépett, a pasi ott maradt, úgyhogy még egy ok a balhéra másnap.:D De ezt leszámítva jól éreztem magam. 7-re haza is értem, és még könyörögtek, hogy maradjak, ééén, egyetlen értelmes lény ott a társaságban.:D Ja, amúgy 3-an voltunk ott csajok, és vagy 8 pasi.:) És egyáltlán nem éreztem magam feszélyezve. Áhh, jól esett a régi barátokkal beszélni. Hiányzott. Köszönöm nektek!

Az gáz, ha még most sem tudom, hogy hol fogok szilveszterezni??

Igen, az.....

Már alig várom, hogy vége legyen ennek a rohadt hétnek.:( Ilyen hosszú, unalmas, kínlódó napom már régen volt. Egész nap csak ismerkedtem a Corel nevezetű programmal (önszántamból), és csak firkálgatam a munkahelyemen. "Munkahely"...pffff. Annyira kívülállónak érzem magam azok között az "emberek" közt. Annyira kiismerhetőek, és annyira szánalmasak. Már ahogy rám néznek, tudom, mire gondolnak, és ezt nem akarom. Szeretnék buta lenni. Olyan buta, aki nem lát át a dolgokon, és nem jó emberismerő. És akkor nem kell olyen szarságokkal foglalkoznom, hogy hogyan viselkedjek olyan emberek között, akiknek nincs ínyükre, azaz inkább nem szimpatizálnak azzal, hogy megjelent egy új személy a drága kis megszokott csapatocskájukban. Hát nehéz az ilyen.... de valahogy túlvészelem. Még igen...

Nem tudom, ti hogy vagytok ezzel, de nekem úgy látszik, elég volt 3 hét ahhoz, hogy megutáljam a főnökömet. Egy bunkó, tapló, paraszt! Eddig azt hittem, hogy a főnökös (negatív) megjegyzések és poénok csak túldramatizált viccek, de most saját magamon tapasztaltam, hogy sajnos nem. Tévedtem. Megint.:( Már régen dühített fel ennyire egy vadidegen ember. Soha nem szoktam sírni emberek előtt, max. otthon. De mások előtt soha! Ez az ember viszont elérte, hogy pár hét után bekönnyezzek előtte...a rohadék! Ráadásul kis jelentéktelen apróság miatt. És elkezdett velem ordibálni, mint egy nem normális, ráadásul igazságtalanul (de, ha a főnök hülyeséget mond, akkor is igaza van), én pedig a saját igazamat állítottam neki, mire ő elkezdett "baszdmeg"-ezni nekem, én pedig kimentem levegőzni. Amúgy az egész veszekedés akatt azon agyaltam, hogy melyik pillanatban mondjam ki, hogy "na jó, bameg te", és filóztam, hogy melyik ajtón menjek ki. Az egyetlen dolog, ami megakadályozott ebben, az volt, hogy meg kartam kapni az első fizetésemet.:D Hát de basszus, velem így ne beszéljen senki! Főleg nem egy bunkó seggfej, aki alig ismer, és csak okoskodni tud. Fúúú, de utálom az okoskodó embereket. Most egyébként nincs idegzetem elmesélni az egész sztorit, mert csak felidegesít, úgyhogy csak elmondom mi volt a vége, meg a nevetséges rész az egészben. Behívott az irodájába, hogy beszéljük meg a történteket. Elmondtam, hogy nem szeretem, ha meghazudtolnak, és utálom az igazságtalanságot, meg, ha ordibálnak velem. Erre bevág egy ilyet, amikor már tisztára kész voltam, hogy: "Te szeretsz engem? Őszintén..." Nem tudtam eldönteni, hogy ez most egy vicc akar lenni, és röhögjek a képébe, vagy komolyan gondolja, mert akkor sírok tovább.:D De komolyan... mit várt? Mit mondok neki?? Hogy szeretem (főleg a történtek után)? Azt pedig nem mondhatom neki, hogy "gyűlöllek, te köcccsööööög". Váááá... úgyhogy szépen elmondtam neki, hogy nem ismerem őt eléggé ahhoz, hogy szerethessem (csak ezt picit bőveben kifejtettem). Oszt' csá. De ez milyen kérdés már??? Áhhh... kész. Utána meg elkezdett jópofizni, mintha semmi sem történt volna. Egyszerűen hihetetlen volt. Persze eszébe sem jutott bocsánatot kérni... de mit is várhatnék?? Na mind1, megfogadtam, hogy ha még1x így fog beszélni velem, ott hagyom a francba az egészet. Nekem nem kell a lelki terror... inkább otthon döglök hónapokig megint.:( Na jó, lépek csucsu... holnap korán kell kelni. Ehh......

Tegnap, amikor várakoztam Szerencsen, azon filóztam, hogy milyen jó lenne, ha valaki odajönne hozzám, és beszólna. Jobban mondva, inkább vártam.. vártam, hogy egy vadidegen ember - legyen az fiú vagy lány, igazából teljesen mindegy -, csak úgy minden ok nélkül elkezdjen velem kötekedni. Tudom, a "normális" emberek épp ettől rettegnek, vagy inkább tartanak, de én tegnap este épp az ellenkezőjére vágytam. Az ok: hogy végre minden indulatomat, dühömet (ami a héten felgyülemlett bennem) kiadhassam magamból, csak úgy feszültség levezetésként. Nem hunyászkodtam volna meg, hanem lazán, lekezelően, talán még flegmán is visszaszóltam volna valami nagyon durván okosat, ami miatt ő elkezdett volna hebegni-habogni, és mivel egyetlen értelmes kijelentés sem hagyta volna el a száját, inkább taktikát vált, és áttér az alpári lökdösésre. Mire én a szemébe röhögök, majd ő erőteljesebben hátralök, én pedig - mindenfajta kislányos viselkedést hátrahagyva, elfeledve, elpusztítva, megsemmisítve - ökölbe szorított kézzel, teljes erőmből pofán gyűrtem volna úgy, hogy ő hanyatt vágja magát, mire én - mint aki jól végezte dolgát -, elégedett fejjel szállok fel a drága kis vonatocskámra.

Füles be, lehunyt szemek, örömteli vigyor az arcon, és békesség, nyugalom..